2016. január 26., kedd

Fitt tippek

Félve írom meg ezt a bejegyzést, mélységesen szégyenlem magam (mentségemre szolgáljon,hogy már kiskoromban is nagyon lusta voltam,amit akár a horoszkópomra is foghatnánk,de inkább szülői hanyagság volt), ugyanis be kell vallanom, egészen a gimnázium végéig a testnevelés órán kívül más sport közelébe még csak véletlenül sem mentem (pedig akkor még nem is volt minden nap óránk, csak heti kettő). Az érettségi okozta stressz sajnos annyira megterhelte a szervezetem, hogy egy évembe telt, mire visszanyertem a versenysúlyom, eközben kezdtem már érezni a sport hiányának következményeit. 
Azelőtt az iskolába is 2 x 20 perces út vezetett az állomásig majd haza, viszont a szakma tanulásánál változott a lakhelyem  és a 2 percre lévő buszmegállóig kellett csupán elsétálni, a nagyváros kényelmét pedig áldásnak tekintettem. Az itt olvasottak, nem szentírások, nem is vagyok a téma szakértője, csupán megosztom veletek, nekem mi vált be.


Amennyiben huzamosabb ideig hagytatok ki rendszeres testmozgást, érezhettétek Ti is, hogy a közérzetetek is más/rosszabb lett. Szuper kivételes helyzetben tudhatom magam, mert nekem a hízás okoz nehézséget, (bár én sokszor átoknak érzem) ezért ez sem adott okot a mozgásra . Így fogyasztási tippeket nem fogok tudni adni és egyenlőre a hízást is gyakorolnom kell, de ahhoz ,hogy az egészséges testi-lelki egyensúlyt fent tudjátok tartani, van néhány jó praktikám. Ne féljetek , most nem az következik, hogy napi másfél órát eddzetek kőkeményen az fitneszteremben . De meg lehet találni az arany középutat , főleg , ha ülőmunkát végeztek, mint én és nem akartok életre szóló károsodásokat előkészíteni a gerinceteknek.


Amit én szigorúan kitűztem , az a 3 naponkénti 25-30 perc aktív edzés. Ez persze egyénenként lehet teljesen változó, akár minden nap egy pici, de mivel a férjem 24/48 órás szolgálatban dolgozik, így nekem ez az ideális. Ebben benne van a láb és kar is (a nyár közeledtével a hasizom is napirendre kerül), ezt váltogatom, hol comb-vádli-bicepsz, hol popsi-vádli-tricepsz kombinációkkal. Pont annyi gyakorlatot végzek, amennyi jól esik, de érezned kell az izmok erőfeszítéseit is. A kimaradt napokon igyekszem sétálni, nagyjából egy órát, de őszintén szólva nem mindig jön össze. A futást a pajzsmirigy problémáim miatt nagyon nehezen viselem, de ha te szereted és van kedved, azt is nyugodtan beépítheted a rutinodba. És az én másik nagy kedvencem a biciklizés, amit ugyan a költözésünkig kénytelen vagyok hanyagolni, de az egyik legszuperebb izommozgató. Viszont a nyújtást minden reggel megcsinálom, ezzel fel is frissítem magam és felkészülök a napra. Természetesen a tornagyakorlatok előtt és után is minimum 5 percig szigorúan kötelező nyújtani, ha nem akartok izomlázat és több hetes mozgásképtelenséget (tapasztalat, nem viccelek!).




A konkrét gyakorlatokba, technikákba nem szeretnék belemenni, Rubint Réka vagy Péntek Enikő nagy mesterei , én is ezek közül válogatok a saját tempómhoz és teljesítményemhez igazítva. Van ,hogy nem kellenek különösebb eszközök. Nálunk 2 súlyzó is segít a mozgásban és izomnövelésben.

Tudom,hogy nehéz elindulni és hozzákezdeni, mióta panelban lakom, nekem a legnagyobb kihívás, hogy elkezdjem a szobában a felkészülést a tornára, kertes házban sokkal szimpatikusabb volt a friss levegőn, ahol maximum a szomszédok láthattak. Hogyha nagyon nem érzed magadban a késztetést és nincsen kedved felemelni a sejhajod, indíts el egy szuper mixet vagy a kedvenc albumod és máris kedved támad mozogni, sőt van, amikor a bemelegítést táncmozdulatokkal ötvözöm. Ha a 4 fal között csinálod, miért is ne lehetne?


Edzések után nem eszem-iszom étrend kiegészítőket csak olyan táplálékot,amit kívánok (a normál étrend keretein belül). Én azt az elvet vallom,hogy a szervezeted érzi és tudja, mi hiányzik, ezért ha gyümölcsöt kívánok azt eszem, ha pedig dobos tortát, akkor ugyan mértékkel, de azt is nyugodt szívvel fogyasztom. Ellenben a férjem gyakran fogyaszt gyúrás után ilyesmiket és láthatóan bejön neki. Néha nekem is készít turmixot, de nem muszáj kínozni magatokat, nekem nagyon nem jön be az íze, enélkül is szinten tudod tartani a saját testedhez igazítva az egyensúlyt. Nem tagadom , én is sokáig kerestem kifogásokat, de önként kínoznád magad a lustálkodás kártékony következményeivel? Rengeteg mozgásforma létezik már, kedvedre válogathatsz a csoportos és magányos tevékenységek között. Ne a szükséges rosszként fogd fel, hanem az élet velejárójaként, ami ráadásul még endorfint is termel. A cél,hogy élvezd ,amit csinálsz, hogy aztán élvezhesd a kellemes fáradtságot is. Sokkal jobb megpihenni miután foglalkoztál magaddal, mint a semmit tevésben elfáradni.


"Bátrabb vagy, mint hiszed , erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled."   Micimackó



Jó edzést kívánok!


Alexandra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése