2016. február 4., csütörtök

Otthonkeresés #1



Az otthonkeresési projektünket már 2015. őszén megkezdtük, elindítottuk a megtakarításokat is ,amivel csökkenthetjük majd a futamidőt, ha megtaláltuk álmaink házát. Vidéken nőttünk fel mindketten és lassan 3. éve,hogy egy budapesti albérletben lakunk, egy kis panel lakásban és finoman szólva is a hócipőnk tele van a sok tuskó emberrel (bocsánat a nyers kifejezésért,szebben nem tudtam megfogalmazni). Képtelenség a nyugodt egymás mellett élés ,és a pénzt is sajnáljuk arra,hogy valakinek a zsebét tömjük, minthogy a saját tulajdonunkat törlesztenénk, majdhogynem ugyanennyi pénzért, de az esküvő és a nászút mellett nem fedezte volna a keresetünk a lakáshitelt ,ezért vártunk, ráadásul nekem a költözés után munkahelyem sem lesz,ki tudja meddig, ugyanis nagyon helyhez kötött a vendégköröm , így sok pénz kiesik emiatt is, amíg nem találok új helyet. Szavakba nem lehet önteni,hogy mindennek ellenére, mennyire vágyunk már egy saját kertre, önálló lakótérre és egy jó alvásra.

Novemberben végre 2 ingatlant is megnéztünk és a másodikba teljesen beleszerettünk, azt hittem, a szerencse nekünk is kedvezhet. Hát tévedtem.. Már másnap hívtuk a tulajt, annyira biztosak voltunk a döntésben, mire ő közölte,hogy elkelt, ma írják a szerződést és tőlünk egyébként is csak kevesebb előleget kapna, úgyhogy ez a hajó számunkra elúszott. Eléggé lelombozott a hír, de a férjem próbált belém lelket önteni és magamat is nyugtatgattam, hogy  a sors valamiért nem nekünk szánta ezt a házat, el kell engedni. (Azóta kiderült, hogy a ház nem véletlen került annyiba, ugyanis az utcában nehéz a szomszédokkal való biztonságos együtt élés, úgyhogy igen, mégis szerencsések vagyunk!)


Nem adtuk fel, minden nap végigböngésztem az interneten a hirdetéseket azokon a településeken ,amik szóba jöhettek, hátha újakat töltöttek fel vagy esetleg elkerülte a figyelmünket az "igazi". Decemberre már bővítettük a lehetőségek tárházát, ebben az árkategóriában távolabbi községekkel is muszáj volt megbarátkoznunk, ahol nem feltétlen van vonat csak busz és ami nem nagyváros csak kicsi vagy kicsifalu. :D És mentünk és csináltuk és néztük, hol sírtunk, hol nevettünk, mostanában annyira elszálltak az árak vagy éppen egyáltalán nem olyanra számítottunk a képek alapján, mint amit láttunk. Volt olyan is, amit még 7,5 millióért hirdettek decemberben, amikor megnéztük (és még az is sok lett volna érte), most pedig már 9,5 millióért hirdetik.. Az álomházunkról szintén lemondtunk egyenlőre, legalábbis,hogy most rögtön ilyenbe költözhetünk , és a három gyereket sem szeretnénk csak azért bevállalni, hogy +10 millióhoz juthassunk, így az igényeket is csökkentettük.


Januárban bizakodva és reményekkel telve indultunk újra a nagy útra és már talán 10 házikót is megnéztük, mire ráakadtunk! Ohh Istenem , végre meghallgattad imáinkat. Persze , nem jött gyorsan a döntés, vaciláltunk , egyik nap akartuk , másik nap nem, messze van, de annyira mégsem, közelebb akartunk, de közelebb nincs , vagy nem bírjuk kifizetni, kell vonat, de nem kell vonat,mert kocsival járunk, messze van a fővárostól, de elérhető, jó lesz az! A többihez képest,amit láttunk klasszisokkal túlszárnyalta mindet és végülis nincs olyan nagy hibája, amin idővel nem tudnánk változtatni,hogy az igényeknek megfeleljen, családgyarapítás esetén. Nagyjából így telt el egy hét és megegyeztünk, hogy hétfőn felhívjuk az ingatlanost, hogy kell nekünk, intézzük a papírokat..
Milyen szép is lenne az élet, ha minden ennyire egyszerűen menne, de 2 nappal előtte az autónk végleg megadta megát. Meghalt, kampó, nem indul. Apu autószerelő így gyomorgörccsel felhívtam, mi a tipp, menthető e még? Igen, nagyjából fele annyiért ,amennyibe az autó kerül, ő már az elején mondta,hogy adjuk el, most már késő bánat. Na remek, akkor az önerőnk új autóra költhetjük, itt rohadunk meg a panelba , majd veszek egy macskát , mert itt még egy kiságy sem fér el, ha el nem adjuk az egyik bútorunkat helyette. Autó keresés.. minél előbb, lássuk mennyi marad, mindegy milyen, csak guruljon. Hát igen ám, csak akkor már legyen 5 ajtós,hogy a gyerekülés mellé én is beférjek majd, meg ilyen-olyan-amolyan. Jó, akkor inkább javíttatjuk a mostanit, ezen más hiba nincs, még mindig több pénzünk marad, mintha újat vennénk (közben teltek a napok , felhívtuk a tulajt,hogy mi a helyzet, azt mondta ráér, nem gond). 
Azóta szerelőnél az autó, nem haladunk semerre, várjuk a csodát , veszem a jeleket, csóri férjemet meg már kiborítom a jeleléssel,  hogy a sors nagyon nem akarja,hogy mi saját házat vegyünk, mert amint megtaláljuk a megfelelőt, jó áron, jó állapotban rendszerint közbejön valami. Lehet,hogy időközben meghalunk vagy minden pénzünk elvész, ránk szakad az ég.

A napok telnek, az árak emelkednek, lehet megveszik előlünk a kis kuckónkat, ahol már mernénk családot alapítani és tervezgetni és tehetetlenül nézzük, hogyan sodródunk az árral. Nincs kizárva, hogy újra neki kell ugranunk a keresgélésnek, ismét hónapokig várva, hogy valami elfogadhatót is találjunk. Amikor neki indultunk ennek a folyamatnak, egyikőnk sem gondolta, hogy ilyen nagyon nehéz lesz és ennyi erő kell majd, hogy kitartsunk és ne adjuk fel. Néha már a férjemen is látom,hogy őrlődik , gondolkozik, mit kellene máshogy csinálni, de próbálja nem mutatni, mert én bőven 3 ember helyett is rendszerint izgulok, nem tetézi.

Ahogy írtam a sorokat, valahogy folyamatosan olyan érzésem volt,hogy legközelebb, amikor erről írok nektek, már azt írhatom, hogy sikerült megvennünk a mézeskalács házikónk és tavasszal költözünk, úgyhogy szorítsatok!


Alexandra

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése