2016. március 11., péntek

Insta(nt) sztárok

A XXI. század velejárója az internet beépülése a mindennapokba, ahol szeretünk órákat tölteni a közösségi oldalakon, ábrándozva, olykor irigykedve, akár szánakozva nézzük ismerősök és ismeretlenek posztjait. Valljuk be , mindannyian éreztük magunkat rosszul, ha azt tapasztaltuk, körülöttünk látszólag az összes ember felhőtlenül boldog, dúskál az anyagi javakban, folyton utazik és a családi élete is tökéletes. Agyonretusált szelfikre kapják a rengetek lájkot, és álszentség lenne részemről is azt állítani, én sosem engedtem a csábításnak, és mást mutattam,mint ami a valóság. Hogy nem raktam fel képet, növelve az önbizalmam az arra kapott dícséretekkel. Szerencsére egy ideje már "kinőttem" ezt a rettenetes tulajdonságot és , ha posztolok , pont nem izgat, mit mutat a számláló. Szeretem a szépet, szeretek fényképezni, és ha jól sikerül egy fotó , ösztönszerűen meg akarom osztani a nagyközönséggel inspirációképpen vagy csupán önmagam miatt, de természetesen jólesik , amikor elismerést kapok a befektetett munkámért, legyen az egy kép vagy akár blogbejegyzés.

Most, ahogy olvasod a sorokat, biztos benned is felvetődött a gondolat, mégis hogyan lehetséges teljesen kizárni ezeket a kellemetlen és kínzó érzéseket? Nem várni arra, mikor kommentel bárki a kép alá egy: "Jajj de szépen vagytok!" - megjegyzést , mindeközben az utcán meg sem ismer.
A reggelek indítása és esték zárása elektromos kütyük nélkül elképzelhetetlen. Amikor felfedeztem magamon a jeleket,hogy 5 percenként bámulom a képernyőt, bevezettem egy szabályt, ami egyénfüggő, így tanácsot kár is lenne adjak.




A legdurvább példákat tekintve nem egy olyan ismerősöm volt, ki naponta csöpögő idézeteket és szerelmes portrékat osztott meg , közben csalta a párját. Ez nem is akkor a legbosszantóbb, amikor ráeszmélsz, mennyire nem számít, mi zajlik a virtuális világban, hiszen azt hitetnek el velünk, amit csak szeretnének, hanem az, amikor én hónapokig nem posztoltam semmit a magánéletemre vonatkozóan és többen megkérdezték, válunk e a férjemmel? Nem is tudtam mire vélni, és amint kiderült, szerintük , ha nem rakom ki közszemlére, mennyire boldog vagyok , akkor biztos nem lehetek az, ledöbbentem. Folyamatosan eljegyzős és kézfogós/csókolózós/ölelkezős fotót látok bárhová nézek, de vajon tényleg kielégítő az a kapcsolat, aminek minden mozzanatát végigkövethetem? Miért érezzük , hogy bárkinek igazolnunk kellene? Nem éppen emiatt merül fel kétség a többiekben? Pedig őszintén annyira boldog voltam és vagyok azóta is. Eszembe sem jutott előkapni a telefonom vagy a fényképezőgépet az autóban, étteremben vagy hotelben ülve , megmutatván, nekem milyen jó dolgom van, amikor a férjem vezetés közben fogja a kezem és úgy engedi el,hogy előtte végigsimítja a tenyerem. Ha ez nem tökéletes boldogság ,akkor mi?!
Őszintén sajnálom ,akik nem ismerik fel a pillanat varázsát, akik nem töltenek el úgy napot, hogy ne lőjenek szelfit magukról vagy mielőtt hozzákezd annak az isteni desszertnek ,le ne fotózza gyorsan és töltse fel az intsagramra/facebookra. Bár saját döntésünk, miképp éljük az életünket, gyakran rá sem jövünk, mennyi időt elpazarolunk bizonyításképp , milyen hibátlanok vagyunk vadidegeneknek. Sikeres, gyönyörű , sőt gazdag is lehetsz, de az igazi értékeket nem tudod megörökíteni. Annyira igaz a mondás, soha ne felejtd el: AMI IGAZÁN LÉNYEGES , AZ A SZEMNEK LÁTHATATLAN!




Érzékeny téma , de sajnos vagy nem sajnos nem tudok tovább szó nélkül elmenni mellette és igencsak jól esik kiírni magamból, mert szerintem roppant elkeserítő. Nehéz megfogalmazni, anélkül,hogy megbántsak valakit és valószínűleg nem is fog menni, ezért előre elnézést kérek azoktól, akiket megsértek a személyes véleményemmel. Számtalanszor szembesülök vele, hiszen rajongok a szépséges és művészi fotókért, emiatt ösztönösen keresem a tehetségeket, számomra érdekes megosztásokat, amivel azt hiszem, sokan vagyunk így. Viszont nem egy olyan tagra bukkanni illetve beleakadni az ismertebb felhasználók képei alatt kommentelők között, akiket ezrek követnek, annak ellenére, hogy a világgal megosztott fotóik se nem művésziek se nem érdekesek, de személyesnek sem mondhatóak, és nem is közéleti személyiségek. Mindössze annyit látni, milyen márkájú luxuscikkeket vásárol magának vagy gyermekének,plusz szelfizik ha kell, ha nem. Önmagamból kiindulva még egy márkásabb darabról vagy drága helyről bejelentkezve naponta/hetente, kellemetlenül érezném magam, főleg , tudatában annak, hogy hiába dolgozom én is, a betevőnk nagy százalékát a férjem teremti elő, ő dolgozik többet, így tekintve ez nem az én "dicsőségem" vagy "érdemem". Pedig azt is ki kell hangsúlyoznom, mennyire mérhetetlenül büszke vagyok arra, milyen keményen dolgozik, hogy jól élhessünk és a jövőben ne kelljen izgulni az anyagiak miatt, gyakran kicsit a kapcsolatunk rovására, de tudom, értünk teszi. A meghitt pillanatokat viszont eszem ágában sincs elrontani a mobilom nyomkodásával, és nem célom mindenkivel tudatni, mi mindent megengedhetünk magunknak olykor-olykor.

Van , akit mindez nem érdekel és azt gondolja, feltételezem a posztolt képek és olykor ellenszenves hozzászólásai láttán, a lényeg tényleg csupán annyi, amennyi a képeken átjön. A luxuscikk, a "majd én megmutatom,hogyan kell élni, és folyton egzotikus helyekre utazni". Leszögezem, továbbra sem azzal van a gondom, hogyha valaki lő pár fotót egy szép ajándékáról vagy büszke rá, hogy eljutott a világ számos pontjára, ez örvendetes és minden embernek kijárna ilyen élet. Ám a közlési forma közel sem mindegy és gyakran érzékelem a szándékos irigységkeltést. Én nem tartom magam irigynek ,sőt, ha valakinek nincsen gondja az életben számomra a legnagyobb boldogság, mert tudom, milyen a nélkülözés és a nadrág szíj meghúzása. De ennek nem ez a módja, hiába végtelen a bankszámlád, ha belül szegény maradsz és az értéket a pénzben méred. Ha a napod egy része abból áll,hogy feltűnően nyalizol ismerősöknek és ismeretlenek, hogy rád is végre felfigyeljenek . Miért nem szólnak hozzá a "kisemberek" alkotásai alá? Miért csak a hasonszőrű , kifejezetten tehetős , híres személyek késztetik hízelgésre?

Éppen pár hete sokkolt ,amint az ország egyik ismert "exkirálynője" több képet feltöltött, amint magánklinikán fekszik a vizsgálat után.. EMBEREK! Ennyire ne legyünk megszállottak! Eszembe nem jutna a közösségi oldalakra posztolni, miután  komoly műtéten vagy vizsgálaton estem át. Nem szeretnék találgatásokba kezdeni, hogy a lájkvadászat és a sok-sok jobbulást kívánó komment miatt vetemedik valaki ilyesmire, vagy tényleg ennyire nem érzékeli a határt. Persze meg lehet magyarázni,hogy figyelemfelkeltés céljából tette, az orvosi vizsgálatok fontosságát kihangsúlyozva, belőlem inkább unszimpátiát vált ki az efféle magamutogatás.

Dolgozó Nőként elképzelhetetlennek tartom, hogy naponta minőségi képeket készítsek újabb lakásdekorációról, magamról, designer cuccokról , ma épp mit veszek fel felirattal. Nem is biztos, hogy örülnék, ha ez lenne a napom fénypontja és legnagyobb gondom , pedig én sem robotolok napi 10-12 órát, mondhatni laza a munkabeosztásom.
Lehet, sőt biztosan van, aki nem ért velem egyet és szereti követni a hasonló típusú felhasználókat. Szomorúnak tartom ellenben, hogy a fiatalok őket tartják példaképüknek. Az értékünk nem abban rejlik, hány követőnk van, milyen számot mutat a kép alatti like felirat. Természetesen bárkinek szíve joga azt tenni, amit szeretne, valahogy mégis elszomorító, mikor nem látják, nem jó az irány. Azért vannak a média portálok, hogy gyönyörködjük , néha nevessünk, megismerjük egymást, de mértékkel. Ha már napi szinten több mindent megoszt, legalább értékes tartalma legyen, amit megéri megnézni, értéket képvisel. Bár, jobb lenne nem is látni inkább néhányukat, de mindenhol ott vannak és teljesen kikerülhetetlenek a Valentin-napra kapott új Audival, LV naptárral, a fogorvosnál pózolva, méregdrága magánklinikába becsekkolva, sejtelmes hashtagekkel. A többség pedig, már csak az életkorából kiindulva a "Nagy Ő-től" kapja mindezt. Átfutott az agyamon, mekkora esélye van annak,hogy valaki őszinte szerelmet keresve csak a milliomos igazikba akad bele?




Furcsa lehet Nektek és számomra szintén az, hogy pozitív ember lévén valamiről ennyire negatív véleményem legyen,sőt úgy tűnhet, bort iszok és vizet prédikálok, miközben a jószívűségről és elfogadásról blogolok. De a pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy bizonyos témákról ne lehetne eltérő , olykor negatív véleményem, és ebben is meg kell látni a jót, a tanítást, mint az,hogy ez fantasztikus ellenpéldája annak, milyenné nem szeretnék válni. Egyáltalán nem akarom,hogy bárki így vélekedjen valaha is rólam, mint szándékos irigységkeltőről vagy mint aki nem azt mutatja a külvilág felé, mint ami a valóság.
Nem tisztem ítélkezni és nem is fogok, csupán annyit kérek, tartsunk néha önvizsgálatot és próbáljunk meg értékes , szeretetre méltó lények maradni ebben az elfajzott világban, hogy büszkén nézhessünk tükörbe.



Alexandra


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése