2016. május 12., csütörtök

Őszintén

Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe fogok kerülni. A filmekben és ismeretterjesztő sorozatokban oly sokszor emlegetett beteges viselkedés áldozatává válhatok, amit nem kértem, nem tettem érte , de még csak megfejteni sem tudom a miértjét. Elképzelni sem tudtam, hogy pont én, az egyszerű hétköznapi Nő bárkire akkora hatással legyen, hogy megszállottan és mániákusan utánozzák a cselekvéseim. Mégis megtörtént. A környezetem felfigyelvén furcsa, szótlan magatartásomra az utóbbi hetekben felfedezte rajtam az árulkodó jeleket, így nem csak bennem zajlott a zűrzavar és értetlenség, hanem a hozzátartozóim életére is hatással van, azáltal, mennyire meg tudja változtatni az embert egy zavarodott elme.

A történet nagyjából egy évvel ezelőtt kezdődött. Instagramon végig lájkolta a képem egy ismeretlen lány, akiről nem vettem tudomást, hiszen fogalmam sem volt , ki ő, hol talált rám.. és őszintén szólva nem különösebben érdekelt. Mígnem idén február tájékán érkezett tőle egy levél, amiben időpontot kért hozzám műkörömépítésre. Semmi furcsát nem láttam benne, megjelent a megbeszélt órában és ekkor elindult a lavina.. A faggatások sora vette kezdetét, mikor akarok gyereket, mi a véleményem erről-arról-amarról. Bizony ő is körmösnek készül, ő is fiatalon akar férjhez menni, ő is korán akar gyereket szülni... csupa-csupa "véletlen" egybeesés. A férjemnek viccesen megjegyeztem, hogy lett egy hódolóm, ám továbbra sem szenteltem neki több figyelmet , mint érdemelne. Elérkezett a következő alkalom , amikor ismét szolgáltatást vett nálam igénybe, kíváncsiskodott, hová költözünk, mikor-milyen házba és a többi. Szándékosan próbáltam kitérni a válaszok elől, hiszen a megérzésem azt súgta, nem a jó indulat és puszta érdeklődés hajtja ennyire. Ismét nyugtáztam az egyre erősödő kételyeim ellenére, mindez félreértés, kezdek paranoiás lenni. A kedvesemet szokásomhoz híven beavattam, megosztottam vele a kétségeim és viccesen megjegyeztem, majd akkor kezdek el izgulni, hogyha blogot indít. 

Közben a "szerencse" folytán tudomásomra jutott,hogy a hölgy a közeli ismerősöm osztálytársa. Mindez igen érdekesen, amikor találkára esett sor az én imádott barátnőmmel, megkérdezte, honnan ismerjük egymást a "hódolómmal". Elmeséltem neki mindent, amire neki csak annyi válasza volt: "Basszus, még szerencse,hogy nem mondtam neki semmit." Pislogtam kettőt, és amint meghallottam a történteket , erősebben kapaszkodtam a székembe. A leányzó kifaggatta őt, pontosan hova költözünk, ha már én nem mondtam el (nyilván okkal, ám nem tántorította vissza) , avassa be ,arra hivatkozva, szeretné, hogyha én csinálnám a körmeit továbbra is. A kifogás több sebből vérzik, mert ekkor már hónapok óta nem járt nálam.

Telt az idő, a dolgok lecsendesedtek mígnem egy este a közös ismerősünk küldött nekem egy linket. Rákattintva felugrott a hölgyike aznap indított blogja, melynek a címe, neve, színe, stílusa, sőt a témák szintúgy kísértetiesen hasonlítottak az enyémekhez. Remegett kezem - lábam, de még mindig türtőztettem magam, kivárva, mi lesz a következő lépése. A pofátlan témaazonosság , az ,hogy megosztom a facebook közösségemmel mit sütök, mik a tervek és annak a konkrét lemásolása olyannyira ijesztő volt, hirtelen úgy éreztem magam, akár egy rossz krimi főszereplője. A saját nyugalmam érdekében rászántam az időt egy tartalmas levél megírására, melyben kulturáltan és higgadtan megkértem , hagyjon fel a beteges másolással, számomra félelmetes , nem szeretnék ezzel tovább foglalkozni és ahonnan csak lehetséges, letiltom (bár tudom, megtalálja a módját a nyomozásnak). A válasz megérkezett: "Ez nem az ,amire gondolsz, én csak barátkozni próbáltam és mindössze a véleményünk azonos, ezek a saját vágyaim, mindig ezeket akartam csinálni". Összefoglalva nagyjából így hangzott. Ezután egy kattintással kitöröltem az éterből, levonva a konzekvenciát, hogy buta, primitív és még hazug is.

Nem telt bele 1 nap, megörvendeztetett egy kellemesen humoros bejegyzéssel , majd a történetem publikálásának megérését egyúttal akkor tette egyértelművé, amikor pontosan egy nappal később az általam megosztott idézetet bemásolta, teljesen önálló, saját ötletként az egyediségről írva...
Nos.. akkor tisztázzuk, nekem nincsen gondom azzal, ha valakinek megtetszik az életem, a szakmám, a lakásom, az életcélom, sőt.. kifejezetten jól esik, amikor inspirálhatok másokat és örömüket lelik benne, mert látják, hogy a szakma szeretete mekkora élvezetet tud nyújtani. Ez azonban már túl megy a határon minden értelemben. Nem vagyok önmagam. Nem tudok nyugodtan leírni egy bejegyzést , anélkül, hogy ne arra koncentráljak, milyen sokat adtam ki magamból és kitöröljem a felét vagy akár az egészet. Nem bírok végigsétálni az utcán, hogy ne nézzek a hátam mögé többször és nem merek kiposztolni lassan semmit, hogy meg ne tudja, hova költözünk, merre járunk, mit csinálunk. Félek élni, önmagam lenni, mert nem tudhatom, meddig képes elmenni. Elgondolkoztam a blog folytatásán, az e-mail fiókom többlépcsős biztonsági védelemmel láttam el és folyton attól rettegek, mi jön még.

Bízom benne,hogy a költözéssel , és a környezetváltozással a félelmeim 100%-osan elszállnak, visszatér a nyugodt, kiegyensúlyozott énem, aki arról ír, amiről szeretne, bátran , őszintén, tabuk nélkül. Nem adom fel az álmaim egy beteg agyhibásodása miatt, mert én már akkor cikkeket publikáltam az internetes magazinokban, amikor ő az írásnak a közelében nem járt. 3 évesen körömlakk készletet kértem karácsonyra és a férjemmel azóta együtt vagyunk, mióta a tojáshéj levált a kis fenekéről. Ez több egyszerű utánzásnál, amikor már a magánszférámba befurakszik és az ismerőseimet zaklatja, hogy információkat derítsen ki rólam. Amikor a kimásol-bemásol elvet szemrebbenés nélkül űzi.
Természetesen egy kívülálló azt gondolhatja, miért foglalkozok vele, hagyjam a francba, de amíg ilyen szinten műveli a dolgokat a kérésem ellenére egyszerűen nem ment. Aki keveredett hasonló helyzetbe, átérzi, mennyire dühítően tehetetlen a "célpont".

Büszke vagyok magamra, mindarra ,amit elértem, a kitartó és céltudatos terveimre, munkámra és kevés ő ahhoz, hogy megállítson. Nincsen hatalma felettem és a legfontosabb , ami nekem van vele ellentétben: értékes emberi kapcsolatok. A legnehezebb időkben, ahogyan most is, kiderült, mennyi őszinte , igaz barátom és családtagom van. Bármilyen közösségben eddig megtaláltam a helyem, igazi ,pótolhatatlan ismertségeket alakítottam ki. Ameddig én ÉN VAGYOK, ő pedig a kicsi én , nincs esélye, s mivel biztos vagyok abba, hogy ezt olvasod, üzenem: NEM FÉLEK TŐLED! Az egyetlen érzés, amit mostantól kiválthatsz belőlem, az a szánalom. Remélem,hogy mielőbb szakszerű segítséget kapsz.

Igazán jól esett végre kiírni magamból, és őszintén elmondani nektek, milyen okból voltam kicsit csendesebb és zárkózottabb az utóbbi hetekben. Az elmaradásom bepótolom és a megpihent írásokkal hamarosan érkezem. :)





Alexandra

2 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy ilyeneket kell tőled olvasnom. :(
    Az egyik kedvenc bloggerem lettél szinte azonnal, pedig nem szeretek magyar blogokat olvasni, és bár általában lusta vagyok hozzászólást írni, most mégis szükségét érzem, hogy lásd, némileg az internet is melletted áll. A másolt sosem lesz olyan jó, mint az eredeti, legyen szó bármiről, de szerintem erre már Te is rájöttél. :)
    Ez a "hol laksz" megszállottság viszont már tényleg egy olyan véglet, amire nem tudok mit mondani, csak azt, hogy kitartást. Valószínűleg egy iskolás kislányról van szó, talán majd talál magának más ideált akit nevetséges módon másolhat. Szerintem egyszerűen csak nem fogja fel, hogy más élete nem lehet az övé, ahogy azt sem, hogy sikeresebb nem lesz nálad a Te gondolataiddal. Amíg nem tudja őket kilopni a fejedből, addig felesleges aggódni miatta. :D
    Mindenesetre kitartást kívánok a továbbiakban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire jól esik az, amit leírtál! Nagyon köszönöm! :)

      Valóban, afelől kétségem sem volt,hogy ameddig az én utamat járva próbál meg elérni valamit, addig az élete is egy másolat marad, amit sajnos a lassan 20 éves (tehát korban fejlett) korára nem sikerült önálló gondolatokkal megtölteni. Vannak pillanatok, amikor megsajnálom, hiszen ez egy komoly betegség tünete, főleg,hogy észre sem veszi..
      Viszont a legérzékenyebb pontom, a magánszférám, amibe maximálisan belegázolt. Szeretem inspirálni az embereket és tanácsot is bármikor szívesen adok, de az, hogy abba a közegbe akart beférkőzni, ahova csak a hozzám legközelebb álló embereket engedem , dühítő. Ahogyan ő fogalmazott a válaszában "én csak barátkozni próbáltam". Nekem nem azt jelenti a barátkozás, hogy minden felületen keresztül lenyomozom az illetőt és faggatom az ismerőseit arról, amit ő a többszöri kérdésem ellenére sem osztott meg velem.. majd, amikor ráeszmélek, hogy nem vevő a társaságomra, az összes lehetséges módon utánozni kezdem.

      Ha jobban belegondolok, még ha ennyire buta is valaki, hogy szemrebbenés nélkül másol, valószínűleg sosem derült volna ki mit művel, hogyha nem merészkedik ilyen messzire..

      Nagyon bízom abban, hogy mielőbb felhagy ezzel a viselkedéssel végleg, ha kell, szakember segítségével, mert ha nem én, akkor majd lesz más, akit kipécéz, ezt pedig senkinek nem kívánom!

      Törlés