2016. július 27., szerda

Tudnod kell, hogy NEM VAGY EGYEDÜL

Hogyha tudjuk,hogy képesek vagyunk rá, mégis miért halogatjuk oly sokáig? Miért bénít meg a félelem, amikor a várakozás csak kárt okoz? Mitől rezzenünk össze, amikor az ismeretlenbe kell belevágnunk? Mi az oka, hogy azt gondoljuk, nem az a helyes, ha elindulunk az úton? És vajon ki fogja majd végig a kezünk?


Valamire kőkeményen megtanított az élet, mégpedig arra, hogy magamon kívül senkire sem számíthatok örökké. Senki nem fogja majd a gyeplőt és terelget a jó irányba , hisz azt csak én ismerem. Segíthet, ám nem dönthet helyettem. A legbiztosabb pont is kerülhet olyan távolságba, hogy a part közelebb lesz, mint a bója. Te vajon melyikhez úsznál?

Tavaly novemberben a bal alsó rakoncátlan bölcsességfogam eltávolításra került. Amikor a doktor úr közölte, ebből bizony műtét lesz, kicsi hiányzott, hogy ne forduljak le a székről. Hazaérve persze egyből rágoogliztam: BÖLCSESSÉGFOG MŰTÉT. Hihetetlen, azelőtt képzeljétek, szinte sosem éreztem , az emberek ennyire jók és támogatók tudnak lenni a 'bajban'. Annak ellenére, hogy záporoztak a rémtörténetek arról, miképpen vágják-vésik-fúrják-varrják az oda nem illő, mégiscsak hozzánk tartozó részünket,  a biztató szavak sehonnan sem hiányozhattak. Egy hónapba telt, amire rászántam magam és valóban nem volt olyan szörnyű. Na jó, most, hogy ezt leírtam, lehet, gyorsan vissza kéne szívjam, ugyanis egy hete a jobb alsó drágaság okoz kellemetlenségeket , s akármennyire igyekszem elhessegetni, sajnos közel a vég. Legutóbbi látogatásomon a fogorvosommal, világossá vált, ennek fele sem tréfa, totál vízszintesen érkezik a jövevény, aki akkor még olyan messze járt a többiektől, hogy abban a kőkemény hét nap lábadozásban azt mondogattam : "Hurrá, egy darabig nyugi van!". A nyugiság gyorsabban véget ért, mint reméltem, így ismét meg kell birkózzak az egyik legnagyobb félelmemmel.

Szokták mondani, bajban derül ki, kik azok, akik számára valóban fontos vagy. És lám, olykor vadidegenektől kapunk óriási  erőt, bátorítást. Mert igenis képesek vagyunk rá. Még én is, bár a kisördögökkel meg kell küzdenem a fülembe nyilaló fájdalom mellett és be kell lássam, nekem még tényleg nem fáj eléggé, hogy megmozduljak. Szörnyű belátni, igenis rajtam múlik, erőt veszek-e magamon. Azt,hogy a férjemet nem küldhetem el a boltba foghúzásra helyettem mondjuk ki és írjuk le, műtétre..óó Istenem, mennyire utálom ezt a szót . Tudom, hogy a beavatkozás cseppet sem fog fájni, biztos kezekben leszek, na de az utána való napok.. Gyűjtöm az erőt, mert tudom, megy ez, túl fogom élni vagy így vagy úgy, de ez a feladat az enyém, nem másé.

KÉPES VAGYOK RÁ! és tudd, TE is képes vagy, mert egyedül jöttél erre a világra és egyedül is hagyod el, akik pedig végigkísérnek, ugyanúgy megküzdenek a saját keresztjeikkel. Legyél hálás nekik, amiért melletted vannak és bízz magadban. Nem vagy egyedül sosem, hiszen az , akit a tükörben látsz, mindig ott lesz veled!


Tarts velem az úton (ha eddig nem tetted) és csatlakozz a Pont . Mi , Nők közösséghez facebookonNagyon örülnék Neked! :)
ღ ღ ღ




Alexandra


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése