2016. augusztus 23., kedd

NYÁRI kedvenceim



Most, hogy a nyarat lassan felváltja a meseszép, hangulatos ősz , bátran vágok neki ennek a bejegyzésnek. Nem tartozom a notórius szezonális vásárlók közé, így a készleteimet sem feltétlen töltöm fel új ruhákkal, ékszerekkel, sminktermékekkel, csak, hogy a fagyok beálltával a szekrény mélyére áshassam. Viszont nehezen megyek el olyan darabok mellett , amik megtetszenek és természetesen idén is szert tettem olyan dolgokra, amiket megszerettem. Nők között vagyunk  itt (többnyire) és bízom benne,hogy azok kattintottak most ide, kiket valóban érdekel, de be kell ismernem, a férjem szavai gyakran csengnek ilyenkor a fülemben. Szeretem mások véleményét meghallgatni, elolvasni, mielőtt beruházok 'nélkülözhető' darabokra, őt viszont (gondolom rengeteg férfi társával együttesen) világgá tudnám kergetni , amikor egy kedvences videót nézek, miközben mellettem ül. Így hát őszintén remélem, hogy a Ti érdeklődéseteket felkelti valamelyik a szépségek közül és nem vész el a haszontalannak titulált időtöltéseitek között.


Az első nagy kedvencem, amihez féláron jutottam hozzá a New Yorkerben egy bőr hatású , tégla színű , testre simuló szoknya. Szerelem volt első látásra, amit azóta fokozott, ugyanakkor nem mertem bedobni a mosógépbe, mert nem igazán vagyok tisztában vele, hogyan kellene mosni. Minden esetre, ettől eltekintve, izgatottan várom, hogy a hidegebb időkben a hosszú szárú csizmámmal is felavathassam, már rengeteg ötletem van az outfitekhez. A fokozott izzadást produkáló napokon kikerülöm, egy randizós estén vagy hűvösebb napon semmilyen kényelmetlen érzetet nem ad.


Szintén a New Yorkerben beszerzett overállal bővítettem a gardróbom kínálatát ,ami a tikkasztó sivatagi napokon tökéletes viselet volt. Lenge, szellős, vékony anyagú , ugyanakkor eltakarja azokat a területeket, amiket kínos lenne egy szélfújással megmutatni a nagyérdeműnek. Régóta vágytam ilyen 'must have' darabra, hiszen bármikor, bármivel viselhető, kényelmes és nőies, ám egyben laza darab. A "társával" ellentétben őt már szinte agyonmostam, annyira szerettem viselni és bízom benne,hogy a következő évet is együtt tölthetjük majd.


Ne menjünk messzire a ruháktól. Az idén szerzett lábbelik közül ez a strasszos szandál hódította meg a szívem a CCC-ből. A júniusi esküvő előtt bukkantam rá elegáns váltócipő után kutatva és végül a hófehér, finomon díszített topánra esett a választásom. Annak ellenére, hány vihart, táncmulatságot és túrát megjárt , kitartóan és hősiesen állja a sarat (olykor szó szerint), amiért rendkívül hálás vagyok neki. A szépsége csak ráadás :)


Sokan emlékezhettek a legutóbbi szerzeményes bemutatómra, ahol izgatottan ecseteltem, mennyire kíváncsian várom,hogy kipróbálhassam ezt az ajakdúsító szájfényt. A kívánt hatást ugyan a legnagyobb jóindulattal sem mondhatnám,hogy sikerült produkálnia, ellenben olyan istenien hűsíti és bizsergeti az ajkaim, mintha mentolos krémmel kentem volna be. Legyünk őszinték, a 40 fokban , bármit megadnánk egy hidegebb hatású termékért és számomra ő volt az igazi. A színe és az állaga nekem tetszik, kicsit talán ragacsos, ennek köszönhetően viszont tartós is. (Legalábbis , amíg nem eszel-iszol). Ár-érték arányban ott van a topon. 


Végezetül újabb ismerőst mutatok nektek, amiről bővebben meséltem, ha lemaradtál elolvashatod ITT. Nem szeretném szaporítani a szót, feldobta a napjaim és azóta izgatottan várom a film bemutatóját.



Reggel, kipillantva az ablakon kettős érzésekkel vettem tudomásul, bizony tényleg véget ért a legmozgalmasabb, leglazább 3 hónapja az évnek. A falevelek tarkítani kezdték a természetet, a növények készülnek a fagyokra, én pedig teljes lázban égek, hiszen az egyik legkedvesebb időszakom közeledik rohamléptekkel felém, inpsirálva és ötleteket adva, amiket természetesen mielőbb megosztok veletek.

Nektek mik voltak a kedvenceitek a nyaralások alatt? Van, amit különösen szerettetek?
Kíváncsian várom, a beszámolóitokat. Ha pedig csatlakoznál a közösségünkhöz, hogy elsőként értesülhess a legújabb bejegyzésekről és egy motiváló csapat tagja lennél, gyere és lájkolj IDE kattintva.


Alexandra



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése