2017. január 8., vasárnap

A siker ellenszenves?! - 1 éves a BLOG

Most, hogy 12 hónapja publikálok Nektek az élet különböző témáiról, volt alkalmam megfigyelni az emberi reakciókat , véleményeket, ellenszenves megnyilvánulásokat, ugyanakkor dicséreteket, kedves szavakat és biztatást is kaptam Tőletek, amit ezúton szeretnék megköszönni. Tudom, ilyenkor csöpögősen giccses, könnyáztatta sorokat "szokás" begépelni, belőlem ezt majd megkapjátok máshol, máshogy. (Nyereményjáték jól hangzik? :) A facebookon ITT azonnal értesülhetsz róla, amint elindult!)


Volt már másolás és dráma (ÍGY) , dühroham (EMIATT) és segítség többek között (ITT). Kaptam hideget-meleget , építőt és rombolót, ami sajnos vagy sem különösebben sosem hatolt olyan mélyre, hogy feladjam azt, aki vagyok és irányt váltsak pár bántó szó okán. Sőt, olykor különösen jól esett, hogy vettétek a fáradtságot és jó szándékból rávilágítottatok a hibáimra, néha nyers stílusomra, ezen igyekszem javítani. Sokaknak szemet szúrt, hogy általánosságban nem úszkálok a negatív gondolatokban, kifejezetten pozitív és optimista meglátásaimmal tudlak elárasztani benneteket, nagyra törő vágyakkal és tervekkel. Érdekes, hogy hiába megosztó valami, mégis több követés és új olvasó tart velem utána, mint amikor olyat írok, ami esetleg irigységet válthat ki azokból, akik nem ott tartanak , ahol szeretnének és egyáltalán nem kíváncsiak arra, ha valakinek esetleg "bejött az élet". Amit , ha valaki rólam gondol, hát annak egészségére.. :) Na ne legyen félreértés, imádom az életem, a hétköznapjaim, kiváltképp hálás vagyok, amiért itt lehetek, olyan emberekkel körülvéve, akik elhalmoznak a szeretetükkel. Viszont nálam sem volt mindig így, a gyerekkorom , fiatal felnőttkorom eseményeit senki nem irigyelné meg, garantálom.

Az, hogy olyan lettem, amilyen csakis rajtam múlt. Engem nem halmoztak el neveléssel, jó szülői tanácsokkal, tartalmas , őszinte délutáni beszélgetésekkel és figyelemmel akkor ,amikor szükségem lett volna rá. Ezért senki nem mondhatja, hogy na de nekem nem jutott ki a rosszból. Hát még ki is fog, ebben biztos vagyok, de évek óta abban is meglátom a jót, maximum kis idő elteltével. 

Amikor valakiből undort, dühöt vált ki, ha olyat olvas vagy lát, ami úgy érzi , neki sosem sikerülhet elérni, sosem azzal van a gond, aki tükröt mutat. Hiszen ő/ én , nem tett semmi rosszat azon kívül, hogy eldöntötte hogyan éli az életét és küzd azért, amije van vagy lesz. Sokan csak a sikert hajlandóak meglátni és dobálózni azzal,hogy: "Na.. most nézd meg ennek mennyi követője meg olvasója van. Még a design sem néz ki sehogy, még csak helyesen sem tud írni, ráadásul nem is szép.." ésígytovább. Aki elégedett magával , két lábbal áll és egészségesen él a földön, tisztában van a képességeivel nem fog fröcsögni egy pozitív bejegyzésen, hiszen azt gondolja, amit én is legtöbbször: "Milyen ügyes! Elért valamit. Mennyit dolgozhatott érte. Nekem is sikerülni fog.." vagy szimplán továbbgörget. Az miért nem ugrik be rögtön, vajon hány estét töltött távol a családjától, akár "csak" a laptop felett ülve és mennyit tanult, dolgozott azért, hogy eljusson ide? 

A címben feltett kérdésemre a válasz: Csakis annak, aki nincs megelégedve önmagával. A siker tanulható, ahogyan a magabiztosság és a pozitív gondolkodás is, önfejlesztéssel. Elhatározás kérdése az egész, mert láthatod úgy egész életedben, hogy a pohár félig üres, miközben mindvégig félig tele volt. Nincsen szerencsés vagy szerencsétlen, ha sikerről beszélünk. Sosem volt még ilyen könnyű, hogy az ember nemtől függetlenül olyan munkát végezhessen, amit szívből szeret, annyit tanuljon, utazzon és annyi pénzt keressen, amit nem szégyell. Senki nem mondta,hogy könnyű. Nem járnak köztünk Aladdinok , akiknek a kívánságait a bűvös lámpa azonnal teljesíteni. Mindennek megvan az ára, amit ha hajlandó vagy megfizetni és türelmesen várni , eléred azt, amit szeretnél. Nincsen jó vagy rossz ember csak jó és rossz hozzáállás. Ha másnak nem hiszel, nézz meg minket. 3 éve úgy költöztünk egy másfél szobás albérletbe, hogy hó végén üres volt a pénztárcánk. Még egy porszívóra sem futotta. Most pedig szerencsére tudnánk venni újat, ha a szükség úgy hozná, a többi szintlépésről nem beszélve.. :)

Senki sem született pozitívnak! Ha elkezdenél másokat szidni vagy azt gondolod, mindenkinek az ölébe hullott az, amije van, nézz körül és láss! Lásd meg az utat is, ahogyan eljutott oda! Ha pedig valakinek tényleg apuci adta a BMW-t az neked miért fáj? Ettől jobb? Nem hiszem. :) Ne ítélkezz mások felett, mert nem láthatod a mögöttes tartalmat , és , ha esetleg valakinek a véleménye nem tetszik, attól még nem rossz ember. A saját életedre és céljaidra koncentrálj, azon gondolkozz, hogyan fogod elérni őket és nem is jut majd időd másokkal foglalkozni.

Siker és irigység ide vagy oda, nagyon hálás vagyok Nektek, akik velem tartottatok és tartotok! Köszönöm a kattintásaitokat, az inspirációtokat, mindent, ami hozzásegített ahhoz, hogy ilyen boldogan és jó érzéssel tekintsek vissza az első komolyabb publikus írással töltött évemre. Ezt meghálálva, ahogy említettem, hamarosan érkezem a facebookon nyereményjátékkal. A feliratkozóknak is nagyon örülök! 😍


Köszönöm, hogy velem tartottál! Szeretettel várlak vissza legközelebb!

Ha együttműködési kedved támadna vagy esetleg kívánságod lenne a témákat illetően:

alexandrabarva@gmail.com 
e-mail címen megtalálsz!

Legyen csodaszép napotok!
Alexandra 

Terveim az évre vonatkozóan elolvashatod itt: Viszlát 2016, Hello 2017!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése