2017. április 18., kedd

Ne akarjuk már megmondani egy Nőnek, HOGYAN KELLENE viselkednie!

Húsvét vasárnap egy kiadós vacsi után kerestem a tévében valami szuper csajos filmet, amíg a férjem a facebookot pörgette, és talán sorsszerűen akkor pillantottam oda, amikor kollégájának a megosztásához ért, hatalmas szalagcímmel: NEM ÁRTANA TUDNI, HOGY EGY NŐNEK HOGYAN IS KELLENE VISELKEDNIE. (Nem linkelem ide a cikket, de ez alapján, aki akarja , úgyis meg fogja találni.) Hirtelen az futott át az agyamon, biztosan megint az okos, mindent tudó hímek falkájából fitogtatják az észjárásukat és bár a párom továbblapozott, a gazellák gyorsaságával kaptam ki a kezéből a telefont, mert titkon reménykedtem benne, csupán egy hatásvadász címmel van dolgom és már mindenki feladta, Nő társaink között pláne, hogy meg akarja mondani és jobban akarja tudni, nekünk, Nőknek hogyan kellene viselkednünk és mitől leszünk értékes tagjai a társadalomnak.

Sajnos a cím helytálló volt a szöveghez és bár akadtak pontok , ahol egyetértettem a gondolatmenettel, mégsem egészen értem a lényegét, azon kívül, hogy a férfiak bőszen bólogatnak, mert bizony-bizony egy rendes asszonynak ez mind a dolga. Felmerül a cikkben az anyaság, főként az "alkalmatlan" anyák problematikája, hogy mennyire gáz, ha valaki divatból szül és akkor passzolja a gyerekét másnak , amikor csak tudja, maximum a fotózások erejéig lángol az anyai ösztön. Lényegében igaz, de tulajdonképpen nem. Pár szép fotó és néhány elejtett mondat után, amit a közösségi felületeken látunk, véleményezni butaság és talán irigység. Megkérdőjelezni az érzéseit azért, mert ő nem az émelyítő ősanyák közé tartozik teljesen hasztalan. Ám legyen, valóban, aki nem alkalmas anyának és csak érdekből szül - legyen az hírnév vagy biztonság - ne szüljön.


Következett a CSALÁD TŰZHELYE szlogen , amit nagyanyáinktól igencsak illett volna eltanulnia már mindenkinek, hiszen ők ugyan nem nyavajogtak, ha ők keltek fel elsőnek, kiszolgálták a családot, lételemük volt a gondoskodás mindenek felett és sosem ismerték a depressziót vagy a szomorúságot, rossz napjuk végképp nem volt, hiszen egy NŐNEK EZT NEM SZABAD! Feljöttek az afrikai törzsek (ja! tényleg, teljesen témába vágó..) , az ultrafeministák kussoljanak , a felcserélődött szerepek , a férfinak áldozat a családjával maradni és amikor például az apa főz (hát nálunk is ez a helyzet, vessetek rám követ, szörnyű lény vagyok, de semmiképpen sem nő ezek szerint) pokolra való mind. Egyetértek azzal, hogy adjuk át , amit csak tudunk, igenis tanítsuk meg a gyermekeinknek, hogyan kell takarítani, önellátónak lenni és egyáltalán, milyen felelősséget vállalni. Foglalkozzunk velük, amennyit csak tudunk, mielőtt a tablet és a mobil beszippantja a mélybe. De egy család NEM CSUPÁN AZ ANYÁKBÓL, Nőkből, Feleségekből áll. Van apuka is és mindenhol megvannak a jól megszokott és kialakított szabályrendszerek.

Ha most az alapján mérném fel, amit a cikkben olvastam, hogy milyen Nő vagyok, akkor bizony csúfosan elbuktam volna. Kicsit térjünk már észhez Tökéletes társaim! Nem minden fekete és fehér. Nem lehet bizonyos szempontok alapján megkülönböztetni egymást. Főleg, mert többnyire mindenki úgy cselekszik, ahogy a legjobbnak látja és kihozza magából a maximumot. Lehet, hogy utólag másképp csinálná, de akkor és ott a legjobb tudása szerint tette, amit tett. Ez a versengés , az ítélkezés, a számot vetés és felsorolás, hasonlítgatás a 19. század ideáljaihoz , hasztalan és időrabló. Mindannyian különlegesek vagyunk és értékesek! A családunk nem azért fog minket (jó esetben) szeretni, mert mosunk-főzünk-takarítunk, tudjuk, hogyan készül a tökéletes túrógombóc vagy, mert mindig azt mutatjuk a külvilágnak, hogy tökéletesen boldogok vagyunk, miközben piszok rossz napunk van. Igenis jár a Nőknek, hogy sírjanak, ha sírni akarnak, függetlenül mindentől és ez nem azt jelenti, hogy valaki elhagyja magát vagy sajnáltatja, egyszerűen csak ne legyen luxus az , hogy magunkra is figyelünk és nem mindig másokra, mert mi is EMBEREK vagyunk. Ne ítélkezzünk már a látszat alapján, mert fogalmunk sincs, hogy ki min megy éppen keresztül, minek mi a miértje és ha tudnánk sincs jogunk ahhoz, hogy megmondjuk, mit kellene csinálnia, akkor meg pláne , ha nem is ismerjük! 

Az ilyen írások után, amit ezrek lájkolnak és osztanak, férfiak és nők, akik ítélkeznek egymás felett, mert nem az ő értékrendjüket követik, teljesen lehangolódok. Felejtsük már el ezt! Foglalkozzunk a saját életünkkel és igazgassuk azt. Ne akarjuk már mindenkinek megmondani, hogy éljen. Mire vezet ez? Önigazolás talán, hogy Te már valaki vagy? Ne már.. de tényleg! Legyen véleményünk, de ne tapossunk bele másokba, főképpen ne szándékosan és ha magunkkal vagyunk elégedetlenek, akkor ne érezzünk égető késztetést, hogy ilyen formában akarjunk visszaigazolást nyerni a külvilágtól.

Van véleményed a témáról? Szívesen olvasnám, természetesen csak kulturált keretek között!

Az elérhetőségeimet a jobb oldalsávban megtalálod!

Köszönöm, hogy elolvastál! Várlak vissza szeretettel!
Alexandra


Kép forrása: P I N T E R E S T

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése