2017. július 10., hétfő

10 dolog, amit jó lett volna tudni, MIELŐTT ELINDÍTOM A BLOGOM!


Nem titok, hogy többszöri nekifutásra jutottam el a végső , jelenlegi felülethez és névhez, már ami a Pont. Mi, Nők blogot illeti és azt sem rejtem véka alá, hogy már most a következő lépésen töröm a fejem, akár a design fejlesztését, akár a tartalmat illetően. Azt gondolom, hogy a való életben is olykor szükségünk van változásra, elengedhetetlen, hogy minden területen szinteket ugorjunk és tanuljunk. Na de honnan tudjuk, hogy mi az, amit befolyásolhatunk és mi az, amit kár túlaggódni, mert kevés a ráhatásunk?  Örültem volna, ha annak idején felhívja a figyelmem valaki a következőkre, hátha néhányatok segítségére lesz! :)


1. Nem fogok profiként indulni
Maximalistaként talán a legnehezebben feldolgozható pont az volt, hogy nem értettem azonnal mindenhez, sőt például HTML szerkesztés terén még most is komoly hiányosságaim vannak. Gyakorlás teszi a mestert, ezt jó lett volna tudatosítanom magamban, felesleges stresszelés helyett.

2. Sosem leszek maradéktalanul elégedett 
Mindig lesz egy apró porszem a gépezetben, ami napokig tartó alapos munka mellett ugyanúgy hiányérzetet okoz.

3. A fejlődésre folyamatosan és tudatosan oda kell figyelni
Aki nyilvános blogot vezet, szeretné (még ha nem minden áron), hogy az olvasók szeressék azt , amit csinál. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a folyamatos megújulás és a trendek követése bizonyos szintig, természetesen  a saját stílusunkhoz mérten.

4. Az ihlet olyankor is jönni fog, amikor abszolút nem alkalmas az időpont
Nem számít, hogy szakadó esőben állsz a zebránál esernyő nélkül, ha megindul a gondolatfonál, megállíthatatlan. És ha nem jegyzed fel, mire hazaérsz garantáltan elfelejted és csak verheted a fejed a falba, hogy vajon mi volt , amin elmélkedtél.. Attól, hogy ráérő időmben billentyűt ragadok, nem jelenti azt, hogy akkor jönnek a legjobb gondolatok.

5. UFO-ként fognak rám nézni, ha elmondom, mivel foglalkozom
Akár főállásban, akár csak hobbi szinten szerkeszted a blogod, valaki irigységből , valaki pedig abszolút tudatlanságból fakadóan próbál keresztkérdéseket feltenni azt illetően, mégis hogyan gondolod, hogy ezzel bármilyen sikert el fogsz tudni érni. Sajnos még mindig túl nehéz elfogadni, hogy nem csak a hagyományos értelemben vett "szakmák" értékesek és attól, hogy esetleg a gép előtt pötyögsz a klaviatúrába, pont olyan megterhelő tud lenni, mintha bármilyen más munkát végeznél.

6. Elvonási tüneteket okozhat
Talán a több mint másfél év alatt 1 olyan hét lehetett, amikor egyáltalán nem publikáltam vagy már előre megírt bejegyzéseket tettem közzé, amivel semmi dolgom nem volt és hiányzott. Függetlenül attól, hogy időm sem volt ezzel foglalkozni, mégis csak arra tudtam gondolni, milyen jó lesz végre írni.

7. Önuralmat igényel, ha nem oszthatsz meg mindent
Nem egyszer jutott eszembe baráti vagy családi beszélgetés alatt, hogy mennyire jó lenne, ha Ti is hallanátok a történetet, milyen sok erőt adhatna vagy éppen mennyire érdekes eszmecserét folytathatnánk róla, de az érintett miatt semmiképp sem tartottam jó ötletnek. Életünk nehéz döntések sorozata.. :) 

8. Ne várjam a sült galambot, mert nem fog a számba repülni
Értem ez alatt például az interjúalanyokat. Hiszen senki sem fog megkérni, hogy tegyek fel neki kérdéseket. Bizonyos időnek kellett eltelnie, mire összeszedtem a bátorságom és mára már félsz nélkül tudok számomra nagyra becsült bloggereknek/vloggereknek kérdéseket feltenni.

9. A negatív kritika erősít
Vannak a kedves, vannak az építő és vannak az abszolút irigy, rosszindulatú üzenetek, amelyeknek az égvilágon semmi értelme. Ezt időbe telik, mire megtanulja kezelni az, aki kilép a fényre, de ezt ugyanúgy meg kell élni, mert erősebbé , sőt akár magabiztosabbá tehet.

10. Gyorsan kiderül, kinek az érzései őszinték irányodba
Sosem gondoltam volna, hogy az, ha írok, sőt még esetleg sikereket is elérek, rengetegszer felnyitja a szemem a körülöttem élőkkel kapcsolatban. Pillanatok alatt leszűrhető, ki örül szívből az örömödnek és ki az, aki nem. A negatív és képmutató embereket el kell engedni.



Ti hozzátennétek még valamit a listához?
Amennyiben tetszett a bejegyzés , oszd meg másokkal is! :)

Az elérhetőségeimet a jobb oldalsávban megtalálod!

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!
Alexandra


Képek forrása: P I N T E R E S T

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése