2017. július 6., csütörtök

Mi történik VALÓJÁBAN a Balaton Soundon? - 0. nap ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ


Az elmúlt napokban, ahogy közeledett a fesztivál ideje, elárasztotta az internetet rengeteg csupa kedvességtől duzzadó, abszolút nem ítélkező és senkit sem sértő iromány (irónia). Amit persze, akinek nem inge, nem vesz magára, a véleményem ezekről mégis valahol a NLCafé cikkében található, ezt elolvashatjátok ITT

Én inkább azok közé tartozom, akik jobban preferálják saját maguk megtapasztalni a dolgokat, mielőtt hallomás alapján ítélkeznének és bár nem kifejezetten ezért, de már régóta szerettem volna a Balaton Soundon bulizni. Függetlenül attól, hogy alapjáraton itthon teljesen más stílusú zenéket hallgatok és nem is feltétlen mondanám magam nagy partiarcnak, biztos voltam benne, hogy - ahogy a pletykáknak általában - kevesebb a valóságalapja, mint amennyit gondolunk.

A rémhírek részben igaznak bizonyultak, részben viszont abszolút nem. Valóban, rengeteg a kigyúrt srác, a plasztikkal büszkélkedő hölgy és abszolút nem szégyelli néhány ember, ha a kelleténél több látszik ki itt-ott , főleg, ha nem is feltétlen előnyös az, amit megmutat. Viszont én erre azt mondom, hogyha nem tetszik, akkor ne nézz oda. Mindenki úgy öltözik , ahogyan szeretne és amilyen a stílusa, meglehet a véleményem és a gondolatom a dologról. Azért, mert én például nem tartom szimpatikusnak és sosem vennék fel ilyesmit, esetleg messziről kerülöm a szteroidoktól duzzadó irreálisan izmos férfiakat, nem jelenti azt, hogy ettől ők kevésbé értékes emberek. A döntés a Tiéd, kivel töltöd az időd. Az, hogy itt mindenki be van rúgva és a drog olyan, mintha kenyeret vennél szintén nagy KAMU. Hozzánk senki nem jött oda, hogy terítsen, sőt a bulizók 90%-a abszolút az elviselhetően ittas csoportba tartozott, aki inkább jól érezte magát , mintsem kötekedjen vagy útban legyen vagy úgy egyáltalán... És itt van a kulcs, ami több százezer résztvevőt idevonz, mondjon akárki akármit:

AZOK , akik nem punnyadt házibulira vágynak, akik olyan társaságban szeretnének táncolni, énekelni, tombolni, ahol ez nem ciki és még , ha fáradt vagy és kedved sem igazán van plusz körhöz a parketten, a ritmus és a jó hangulat pillanatok alatt magával ránt és nem tudsz semmi másra koncentrálni, minthogy végkimerülésig ugrabugrálj. Mondom ezt én, aki inkább begubózik esténként a kedvenc sorozatával. Az egyetlen negatívum , amit fel tudnék hozni, mint erősen zavaró tényező, az a cigaretta. Azt még valahogy képes vagyok elviselni, ha a füstben állok, - bár határozottan utálom, - de , hogy minden másodpercben felém tartsa a forró csikket valaki, (ráadásul egyszer megégettek) ahelyett, hogy táncolna.. nos kevésbé kellemes a lépésmentes övezetben. Illetve érdemes lenne korbeli korlátot felállítani, mert a 13-14 éves tinik önállóságra abszolút képtelenek bizonyos szituációban, ezt jó lenne, ha a szülők és a szervezők kicsit komolyabban vennék.


Szavakkal tényleg nehéz kifejezni, milyen, ha ott vagy a színpad előtt és a basszus végigjárja minden porcikádat. Amikor bármerre nézel, önfeledt fiúkat és lányokat látsz , akik azért jöttek a világ számos pontjáról, hogy jól érezzék magukat. Persze , biztos vannak kivételek, akik annyira erkölcstelenek, annyira züllöttek, mint mondják. Na és? Nem az én dolgom és nem a tiéd, hogy az életükről rendelkezzünk. Szerintem! És ha megkérdezik tőlem, hogy milyen volt a Balaton Sound? Életem eddigi legjobb partija! Ha lehetőségem adódik rá, mindenképp többször el fogok látogatni.


Ti voltatok már a Balaton Soundon? Esetleg szeretnétek elmenni?
Idén július 9-ig még útra kelhettek! :)

Ha van véleményed a témával kapcsolatban, kérlek , kultúrált keretek között oszd meg velem. Amennyiben tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése