2017. augusztus 10., csütörtök

A NŐNEK a családban KUSS a neve !?

Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy végletekig feminista, nők egyenjogúságáért harcoló amazon, sőt, hiszek a férfi-női szerepek megőrzésében és bár nem gondolom, hogy a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak, mégiscsak vannak olyan pontok, ahol nem árt, ha megmaradunk önmagunknak és csak azért, hogy az ellenkező nem tagjait minden téren felül akarjuk múlni ne szálljunk harcba, hanem inkább éljük meg a gyengeségeinket vagy éppen erősségeinket. Ellenben , amikor nyíltan sértegetnek és ledegradálnak engem vagy egyáltalán bárkit a családi ebédnél, összejövetelen , de akár csak az esti beszélgetésnél, elborít a félelem, az értetlenség és kérdések ezrei, mert akármennyire is szeretném megérteni néhány hím tesztoszterontól duzzadó agyát átszövő gondolatait e téren, nem sikerül.


Vegyünk egy helyzetet. Anya-apa, fia-lánya, veje-menye. Az apa ugráltatja anyát, aki évtizedek óta serényen kiszolgálja a fiúkat, meghallgatja a kívánságaikat, rendet teremt az otthonban és az olykor szándékosan gúnyos " a nőknek ez a dolga " megjegyzést , a fotelból köhögve, elengedi a füle mellett. Ott a lányuk, aki hozta a mintát a férj megválasztásánál, jó esetben intelligensebben választott, rossz esetben ő pont ugyanilyen alázatosan éli mindennapjait, ki nem mondott rabszolgaként. Ők már szemrebbenés nélkül végighallgatják, ahogy a férfiak az ebéd alatt többször nyíltan nem tetszésüket fejezik ki, amikor lágyabb hangon hozzájuk szólnak, esetleg még a témába vágó értelmes szavakkal cserélnének eszmét. Ellenkezni nem mernek a béke megőrzése érdekében. Ott a fiuk, aki büszke apára, aki már 6 évesen pontosan ugyanazokat a lekicsinyítő, kétségtelenül bunkó mondatokat löki oda, ha a csajok meg mernek szólalni és rövidre zárja annyival, hogy a "lányokkal csak a baj van". És ott a menyecske, aki pislog , értetlenül szemléli az eseményeket és fogalma sincs, hova csöppent.

Ezek és az ehhez hasonló helyzetek mindennaposak. A boltban, az utcán, a családban, a buliban... akaratlanul részesei az életünknek. Mert a férfi az férfi, a nő pedig nő. De kérdem én, ettől nagyobb lesz az izom a karon? Megnövekszik az ego? Majd ettől lesz valaki családfő és a mindenség ura? Miért hagyjuk mi? Miért hagyják azok az úriemberek, akik hallják , látják, tapasztalják a negatív megkülönböztetéseket? Miért marad valaki egy olyan kapcsolatban, ahol rabszolgaként tekintenek rá? És miért nem tér észhez, amikor a fiában meglátja a párjának ezt az oldalát? Ez talán a világ legnagyobb poénja, hogy a nő helye a konyhában van és komolyabb témáknál kuss a neve? Mi nem kérhetjük meg a férfiakat, hogy esetleg hozzanak egy pohár vizet nekünk vagy bármit, mert az  már degradáló?

Nézünk, de nem látunk, homokba dugjuk a fejünk. Sokszor már fel sem tűnik, hisz természetessé válik. Nem vesszük magunkra, esetleg legbelül mérgelődünk, lebiggyesztett orral és gondolatban a föld alá süllyedünk. Azt gondoljuk, hogy úgyis mindegyik ilyen, jobbat nem találnánk. Az apám/férjem/testvérem, végül is így kell szeretni. Véleményt hangosan nem formálunk, mert hülyékkel vitatkozni olyan, mint galambbal sakkozni. És társaságba már csak úgy járunk, hogy megtanuljuk, mi a "dolgunk". Pedig egyáltalán nem muszáj így lennie. A vérrokonság sem jelenthet zöld utat a megalázáshoz és a földbe döngöléshez. Merjünk kiállni az igazunkért, felemelt fővel kinyitni a szánkat és tudjunk elsétálni onnan, ahonnan minimális tiszteletet sem kapunk. Mert a döntés a miénk, hogy hol húzzuk meg a határt!


Van véleményed a témával kapcsolatban? Írd meg nekem!
Ha tetszett a bejegyzés , oszd meg másokkal is.

Köszönöm, hogy elolvastál! Szeretettel várlak vissza!
Szandra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése